A Signal sztori
Különös hirdetésjelent meg a múlt héten két napi- és egy hetilapban. Egy cég elnézést kért ügyfeleitol egy másik cég helyett, mondván: utóbbi csaknem egy héten keresztül lehetetlenné tette elobbi mûködését. A tetemrehívás e szokatlan módja felkeltette JOLSVAI, ANDRAS érdeklodését.
Ujjat húzni a Matávval, tartja a bölcs magyar mondás, nem érdemes. A Matáv az nagyhatalom, állam az államban, amíg nála vannak a vonalak, o diktál: kicsit kikapcsolgat minket a hálózatból, átszervez, hátrébb sorol a várólistáján, horribilis számlát küld, s azt se mondja bocs', s ha tetszik, ha nemtetszik, ot kell szeretnünk, nem lévén igazi konkurense ma sem a piacon.Ilyesféleképpen gondolkodunk mi, magyarok, jókat nevetve az amerikai akciófilmek azon jelenetein, midon a fohos egyik kezével elleneit lövöldözi le s fel, míg a másikkal leemeli a kagylót s tárcsáz is egyúttal: micsoda szerencsétlen flótás, hát meg se nézi, hogy van-e vonal! Bezzeg nálunk nem próbálkozhatna ily ócska trükkel. Itt szépen ki kell várni, míg kapunk egy icipici vonalat. Jogilag is, meg valóságosan is. S ha egy darabig hallgat a készülék, mi is hallgatunk.Filvig József, a Signal Biztosító Rt. vezérigazgatója is éppen ezt tette: mint mondja, három egész napon át. De o nem a hivatal iránti magyar alázat okán - életének nagyobbik részét Ausztriában élte le, ott lett biztosítási szakember, az ottani normák szerint gondolkodik és ítél most is, afféle "kétlakiként -, hanem udvariasságból. Azt mondja, o akceptálja, ha partnereinek nehézségei vannak, ilyesmi mindenkivel elofordulhat, s neki a telefontársaság igazán partnere, nélkülük nem is tud létezni, húsz-egynéhány fovonalán bonyolítja üzletei dönto részét, tartja a kapcsolatot az ügyfeleivel, és a telefon a lelke számítógépes hálózat…anak is, mely a bécsi adatbankkal köti össze ot. "Képzelje el - mondja Filvig úr,én meg igyekszem megfelelni várakozásának - hogy fel akarja hívni biztosítóját, próbálja egyszer,még egyszer és még egyszer, mindannyiszor kicsöng, de senki se veszi fel. Micsoda cég ez, ezekben se bízom többé, gondolja ön. És igaza is van! Mi meg itt ülünk, elszántan, de hát minden egyes ügyfelünket csak nem hívhatjuk fel, hogy elnézést, nem mi hibáztunk." "Ráadásul - folytatja a vezérigazgató -, minthogy a számítógépes rendszerünk sem mûködött, nyolc emberemnek nem tudtam munkát adni álló egy hétig! El tudja képzelni, mit jelent ez?" (Na, ezt végre el tudom: azok nyolcan sokáig fogják emlegetni e néhány szép napot.)
Megismerem aztán, lapozgatván leveleket, dokumentumokat, s hallgatva Filvig úr szavait, hogyan történt az eset. Hogy kaptak ok egy értesítést, miszerint modernizálódik a Lágymányosi Központ, lesz tehát számváltozás ("Az is elég baj különben egy cégnek, hiszen sokmilliós nyomdakiadást jelent"), majd szólnak idoben, néhány óra kellemetlenség az egész, s rendben lesz. Ehhez képest egy csöndes csütörtökön elhallgatott a telefon, és úgy is maradt a következo hét végéig. Érdeklodtek, reklamáltak, könyörögtek, míg végre reagált a Matáv, hogy igen, tényleg, valami gubanc van, elhúzódik az ügy. Azt mondja Filvig úr - s miért mondaná, ha nem így lenne -, hogy o (bár e galiba minden pillanata komoly károkat okozott nekik) sokáig kereste a közös kibontakozás lehetoségét. Korrekt tájékoztatást bocsánatkérést várt elobb, késobb felvetette, hogy egy közös hirdetéskeretében kövessék meg a sokat szenvedett ügyfeleket, de a telefonosok akkor is csak huzakodtak, bizonytalankodtak, végül az asztalra csapott (igen szép asztal különben, antik, remélem, nem volt nagy az ütés), most már aztán elég, mondotta, összehívta a szakemberekét, osztottak-szoroztak s aztán benyújtották méltányos kárt…irítési igényüket: kerek huszonötmillió jó magyar forint értékben. Aztán még feladták az alábbi hirdetést, hadd tudj a meg ország-világ, merre hány méter.A történet így kerek (innen nézvést, persze), azért a biztonság kedvéért rákérdezek még egyszer, megérezve a dramaturgiai csúcspontot:
- Jól értem tehát, ha önök megfelelo tájékoztatást kapnak a nehézségekrol, s látják partnerük igyekezetét, nem nyújtanak be kártérítést és nem adják föl ezt a hirdetést?- Ja, pontosan így van - bólint rá Filvig úr, keverve kissé németet s magyart. - S ha nem kapják meg, amit kértek?
- Most már nincs visszaút: perelünk. Nagyobb ellenállást vártam a Matávtól: mégiscsak o az úr a házban. A saját székházában különösen.) De Straub Elek vezérigazgató rögtön azzal fogad, amikormegkísérelvén sarokba szorítani - rákérdezek, mit szólt a hirdetéshez: - Lényegében korrekt közlés volt.
- Ugy érti, elismeri, hogy önök hibáztak?
- Nem nagy öröm elismerni az ilyesmit, de így van.Megtudom aztán, hogy már folyik a minden részletre kiterjedo vizsgálat az ügyben, de annyi már látszik, a korábbi dokumentáció hibája okozta a bajt. Egy ilyen átállás (amely, derül fel végre, ezúttal azonban mellékesen, a vezérigazgatói orca, egy nagyszabású modernizációs program része, hiszen a cég most egy-két év alatt évtizedes lemaradást pótol, modernizálódnak a központok, új és új vonalak jönnek létre, gozerovel folyik a munka) nornmális esetben néhány órányi kiesést jelent. Amikor a mondott csütörtökön nekiláttak az átkötéseknek, a matávosok még nem tudták, mibe szaladnak bele. Mint ahogy azt sem, hogy signalék nincsenek általuk értesítve. (Minek oka, hogy ok csak bérlok a történetben szereplo épületben, s a telefontársaság meg csak a háztulajdonosnak szólott.) Akárhogy is van, övék a felelosség, jár a kártérítés is, hogy pontosan mekkora, azt persze, korai volna még megállapítani. A közös hirdetésrol annyit mond Straub úr, hogy hajlottak volna e szokatlan, de érdekes megoldásra, ám miközben enol folytak a tárgyalások, befutott az ellen kártérítési igénye. "A ketto együtt sok lett volna" - mosolyodik el Straub úr.
E hazai tájakon szokatlan engedékenység felbátorít, anól kezdek beszélni a vezérigazgatónak, hogy mégiscsak "náluk van a slukker, ok a monopólium, azt tesznek az elofizetokkel, amit akarnak, vagyis ok diktálják a szerzodési feltételeket, ok állapítják meg, mekkora kártérítési igény jogos, mekkora nem, meg ilyenek, de Straub úr ellentmond: lehet, hogy régen így volt, ma már nem így van. Versenyhelyzetben vannak ok is, és lesznek egyre inkább. Igazi szolgáltatócégnek tartják magukat, az a dolguk, hogy elébe menjenek az igényeknek, s aki ezt a vállalatnál nem érti meg, az csomagolhat.
Ez a filozófia annyira tetszik nekem, hogy megkísérlek visszaevezni az eredeti vizekre.
- S nem lehetett volna e szép elvek szerint eljárni az iménti történetben is?
- Higgye el, nem lesz ez nálunk tanulság nélkül.
Itt tartunk most. Hivatalos levelek vannak, faxok, kártérítési igények, hirdetés, talán még per is: veszett fejsze nyele. Az ilyesfajta írások szabálya szerint valami tanulságféle kellene már csak ide
látjátok feleim, szümtükkel, ha még egyszer azt üzeni, ilyesmi. De ez most nem lesz. E sorok írója inkább csak bizonytalanságának adhat kifejezést: tetszik is neki a történet, meg nem is. Van benne sok eloremutató elem, eszmei mondanivaló, kapitalista embertípus, ilyesmi. Csak egy kicsiny tolerancia, megértés, jó szándék hi…anyzik még. Mondjuk ahhoz, hogy a jövo héten megjelenjen valahol egy közös hirdetés, melyen a két vezérigazgató látszik, mosolyognak, alattuk a szöveg, valami ilyesmi.
"Kibékültünk, csókolunk mindenkit, majd hívjatok!"
elnézést a helyesírási hibák miatt... a szerk.)